Őszinte tanévnyitó

2013. augusztus 31. 14:45

Ma, amikor negyedszer szedjük össze és osztjuk ki újra a tankönyvcsomagokat, végre kijelenhetjük, hogy szakítva a pedagógus hagyományokkal, nem henyéltük át a nyarat.

2013. augusztus 31. 14:45
FN24

„Kedves középszerűek! Kedves szegények! Kedves államtitkár asszony! Nagy nap ez a mai, hiszen 2010 óta minden nap nagy, jelentőséggel teli és többségtől duzzadó. Ma, amikor negyedszer szedjük össze és osztjuk ki újra a tankönyvcsomagokat két lágyéksérves szabotőr, két középszerű napközis tanárnő és a minisztérium fotósa jelenlétében, végre kijelenhetjük, hogy szakítva a pedagógus hagyományokkal, nem henyéltük át a nyarat. De a Minisztérium sem pihent, nomen est omen, emberi és erőforrás volt egész nyáron. Még egy hete is módosították a közoktatási törvényt, hiszen a hosszú távú tervezés fontos az oktatásban, és manapság egy hét már jóval hosszabb táv, mint amihez hozzászokhattunk. Köszönjük a két rolni vécépapírt, amit ünnepélyes keretek között vehettünk át, és azt a 12 új álláshelyet, amiből 16 szűnt meg. Most már tudjuk, milyen szöveges példával fogjuk illusztrálni a negatív számokat az alsósoknak. (...)

Megkaptuk azt a levelet is, hogy csak életveszélyes dolgok karbantartására van lehetőség, ezért a fiú és a lányvécében visszacseréltük a rovásírásos táblákat, mert elég sok életveszélyes fenyegetést kaptunk miattuk. Pedig ezeknek kitételét előző levelükben javasolták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pierre bayle
2013. szeptember 01. 10:10
Azt mondja nekem tegnap futballozás után a vérfideszes pedagógus barátom, hogy amennyiben ez így marad, nem fog rájuk szavazni többet. Mert hát a lét mégiscsak megelőzi a tudatot.
Nemzeti Mutyikos
2013. szeptember 01. 00:45
a sok fidesznaci mindig arra a kurva tokorre allergias...
blackhorse
2013. augusztus 31. 21:09
Litkai,legyen tiéd a Hillerpifti!Gondolom akkor qrva jó volt minden. Az EEM-nél dolgoztak egész nyáron,hogy a tanítás zökkenőmentesen el tudjon indulni,te meg a hájas pöcsfejed hízlaltad,hogy most egy olyen szar kijöjjön belőled!A naponta kihírdetett zászlóshajók,16 pontok,reformtervezetek amikből semmi nem lett,zavart az akkor?
pierre bayle
2013. augusztus 31. 19:01
Akkor én is mondok egy jót: tanár barátom meséli, h mivel infrastrukturálisan megoldhatatlan a napi tesi, azt találták ki, hogy kötelező lesz télen a sítábor egy egész 10-es évfolyamnak, ezt elszámolják egy csomó tesiórának és majdnem meglesz. Aki nem tudja kifizetni, az ne járjon ide!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!